Tollas Tibor:
Október 23.
Rian a föld, a falak dőlnek,
Kék harsonákkal zeng az ég.
S barlangjából a dohos kőnek
Az ember újra fényre lép.
Fonnyadt testünket záporozza,
Sápadt arcunkra hull a nap,
S szédülten, szinte tántorogva,
Szabadság, szívjuk sugarad.
Sötétből tárul ki a szívünk:
Nyíló virág a föld felett.
A szolgaságból fényt derítünk,
Fegyver nélkül is győztesek.
Kék harsonákkal zeng az ég.
S barlangjából a dohos kőnek
Az ember újra fényre lép.
Fonnyadt testünket záporozza,
Sápadt arcunkra hull a nap,
S szédülten, szinte tántorogva,
Szabadság, szívjuk sugarad.
Sötétből tárul ki a szívünk:
Nyíló virág a föld felett.
A szolgaságból fényt derítünk,
Fegyver nélkül is győztesek.
Romok
Túl nagy volt nékünk Nagy Magyarország,
a Hitünk, erőnk meg túl kicsi.
Nem számoltunk vele egyáltalán, hogy valakik,
valahogy, majd elveszik.
Túl nagy volt az úri galádság és kevés volt az Iskola.
Mire feleszméltünk és fogadtuk: "Nem nem soha!"
Mostani helyzetünk ugyanaz! Túl sok ember került utcára.
Túl erősek az idegenek, túl sok Kórház, Iskola van bezárva.
A sínek ellen, a folyók ellen, túl erős a szerző áradat.
Építs! Ne ronts! Oda kell tenni a szerzést megtiltó zárakat!
Túl sok lett az "úri" hazugság. Ha láng lobban a "Grófi szérűn",
Ugyanúgy zokog a koldus sereg és az "úri" kár megtérül.
Ugyanúgy némák a harangok, az "úr" hazudik, ostoroz,
ugyanúgy becsapnak, rászednek, felkért "tanár" hamisan szoroz!
Annyi ember került utcára, köztük Tanítók százai,
ezért a tanulatlanság ennyire erős lett mára itt.
Itt mindíg volt kibic, mikor a normál, vesztett esélyre mutatott,
hogy a nagyhangú "fő-, főalak" megint és újra hazudott.
Mindenki tudta, mikor a vakság a Don-kanyarhoz vezetett,
az akarnok hiába üvölt, az a háború is elveszett.
Új pénzek hullanak "zsebeseknek", kiknek van pénzük bőven
és ettől, a szegénnyel szemben, évekkel előbbre állnak időben.
Itt omlanak a régi romok. Büszke másságok, cigányok, koldusok
és akik fölött nincs fedél...
Megosztani! Uralkodni! És dühöngva fúj a halotti szél!
A határon túli Magyarok, ott a mások
Őket tisztelni! Azt a Magyarságot!!!
Védeni, Aki a mai napig Magyar!
De a hatalom, cirkuszt akar!!!
Közbiztonságot! Ne cirkuszt, "büszkét"!
Családot óvni! Szívünk csücskét!!!
Túl kicsi volt nekünk e kis ország. A Hitünk, erőnk is túl kicsi.
Nem számoltunk vele egyáltalán, hogy valakik, valahogy majd elviszik...
Mosonyi György